Az intenzív osztályon is felfüggesztették a betegek fogadását a Mohácsi Kórházban
2020. október 21. szerda 13:50

Amint arról beszámoltunk , orvosok, ápolók és betegek is megfertőződtek a Mohácsi Kórházban, ezért a Belgyógyászati Osztályon nem tudnak betegeket fogadni. A kórház újabb közlése szerint a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztályán is a koronavírus miatt kerültek szakdolgozók karanténba, így az újonnan érkező betegek felvételét ideiglenesen felfüggesztették.
A kórház közleménye szerint az intenzív ellátást igénylő betegek a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézménybe veszik fel.
A Belgyógyászati Osztály felvételi zárlatának feloldása folyamatban van, előre láthatóan hétfőtől tudják fogadni a betegeket.
A többi osztályon a betegfelvétel zavartalanul működik.
A járóbeteg szakrendelések előjegyzés alapján, előre egyeztetett időpontban fogadják a betegeket.
A táv-gyógyszerfelírásra és távkonzultációra továbbra is van lehetőség, ami azt jelenti, hogy az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, gyógyszert rendelni.
A telefonos konzultáció során lelet készül, amit az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítenek és ügyfélkapun keresztül elérhető.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Prémium minőségű tejet adó...
- A vizsgált égősorok csaknem...
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Itt a razzia mérlege: több mint...
- A mentőben segítették világra egy...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Jövőre megduplázódik a családi...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Így tartanak nyitva a nemzeti park...

