"Az esztétikus fal nem szétválaszt, hanem összehoz"
2011. március 04. péntek 17:41
A rendezvény célja, hogy Pécs város köz- és magánépületeinek, műemlékeinek vandál módon történő firkálása, rongálása helyett legális teret, lehetőséget adjon a fiataloknak ez irányú késztetésük megvalósítására.
Tekinthetünk-e úgy a graffitire, mint a jelenkor egyik meghatározó művészeti ágára?
A graffitis társadalom tagjai között szép számmal vannak művészi igénnyel festők, tevékenységük bírálatához tehát árnyaltan kell közelíteni. A nagy károkat okozó tagelés (a felületek megcímkézése művésznévvel vagy a banda nevével) csak a kezdők sajátja, és szerencsére többnyire hamar felhagynak ezzel a tevékenységükkel. A művészi vénával megáldottak falfestményeikkel, alkotásaikkal sokat tehetnek az emberközpontú környezetért. Ezek a fiatalok nem aszociális bűnözők! Helyüket és az önkifejezés lehetőségét kereső fiatalok ők, akiket épp ezért szívesen látunk a versenyen.
Fontos, hogy kommunikáljunk velük, és közösen megtaláljuk annak a módját, hogy a falfestészetet a vizuális kultúra szolgálatába állítsuk. A művészi graffitit be lehetne vinni a rajzórákra is, hisz igényességre nevel. Az aktív nevelőmunka hiányában csak a tagek termelnék újra önmagukat. Már pedig a betűkkel a "normál polgár" nem tud mit kezdeni. Csak a képekre vevő, azokkal szemben valahogy nagyobb a befogadóképesség.
A graffiti megnyilvánulásainak mely fő változatait különböztethetjük meg?
Graffitinyelven a figurális ábrázolásokat karaktereknek hívják. Azonnal kitűnnek az absztrakt vagy kövér betűk felfirkált tengerében. Technikailag külön műfajt képviselnek a realista, fotórealista munkák, amelyek már végképp megosztják a graffitis társadalmat. A New York-i hagyományokat követő betűfestőknek ugyanis nem a karakter áll művészetük központjában, az csak az írás iniciáléja, kiegészíti, feltűnőbbé teszi a betűt, a festő vagy csoportja nevét. Az önálló karakterek közelebb vannak a designhoz vagy a portréhoz, mint a graffiti tradícióihoz. A karakterekhez sok festék és temérdek idő kell - ezért van az, hogy többnyire legális felületeken, falakon találkozhatunk velük.
Hajdú József Ferenc Graffiti - Arcok című 2001-es fotókiállítása száznál is több képet sorakoztatott fel ilyen festett felületekről. Bízunk benne, hogy az ÁRKÁD-ban készülő alkotások is majdan egy kiállítás részeivé válnak, ismét megmutatva a graffiti művészi oldalát.
Aztán itt van a 3d földfestés, amely egész egyszerűen lenyűgöző fajtája a Street Art-nak. Bevásárlóközpontunk látogatói két fiatal munkájának lehetnek majd szemtanúi, akik versenyen kívül érkeznek hozzánk, hogy megismertessék velünk ezt a technikát, s bemutassák, milyen csodák megalkotására képesek.
S hogy mi mindenre hívhatják még fel a figyelmet a graffitisek?
Képzeljenek el egy járdát, vagy egy falat, melyen nap mint nap lépkednek, vagy melyet naponta látnak. Az inverz graffitisek -mert hogy ilyen is létezik-, ezekre a felületre nem visznek fel semmiféle festékréteget. Egész egyszerűen egy sablonnal dolgozva megtisztítják a koszos, szennyezett felület egy részét, így alkotnak. Újszerű, szokatlan: a mocsok és a tiszta felület kontrasztja maga a mű, amely meghökkentő módon hívja fel a figyelmet a környezet szennyezésére, a szmogra, a piszokra.
Mennyire váltak mindennapi életünk részévé a graffitik?
Akarva - akaratlan, a hétköznapi vizuális kultúra szerves részévé váltak a krikszkrakszok, a falfirkák, a szövegek, a rajzok, a betűfestészet,a karakterfestészet. A graffiti, a falfestés a szabad önkifejezés, az önmegvalósítás, a kapcsolatteremtés, a valahova tartozás eszközei, melyek tényleges, vagy vélt emberi szükségleteket jelenítenek meg a felületeken.
Igen, hazánkban is létezik graffiti mozgalom. Mégsem mindegy, hogy a falakon graffiti-, plakát-, falfirka háború dúl, avagy értékes, esztétikai élményt nyújtó műalkotásokban gyönyörködhetünk. Nem mindegy, hogy fiataljaink esélyegyenlőségének mértéke milyen szinten áll, milyen a jövőképük, milyen a szocializáltsági fokuk, az anyagi helyzetük.
Az engedélyezett graffiti versenyek alkalmából ezek a fiatalok felszabadultan, önfeledten, elmélyülten, szórakozva fújják a festéket a falra, a kartonlapra. Megindul egyfajta graffiti - szakmai párbeszéd a színek világáról, a fújó fejekről, a kép kompozíciójáról, az irányzatokról, a zenéről, az öltözködésről, stb. Létrejön egy közösség.
Barátságok szövődnek. Tetten érhető a meggyőző szép szó ereje, a graffiti művészet pozitív nevelő hatása.
Lehet, hogy változna a világ, ha azt keresnénk a graffitiben, ami összeköt bennünket és nem azt, ami szétválaszt és falakat épít?
(X)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Több százan vettek részt a Pécs és...