Az Élő Pécs Társaságának nyílt levele Tasnádi Péterhez

2007. november 30. péntek 10:05

Nyílt levelet intézett az Élő Pécs Társasága Tasnádi Péterhez, a város polgármesteréhez, s szerkesztőségünktől ennek nyilvánosságra hozatalát kérte. A levelet az alábbiakban közöljük.

"Tisztelt Polgármester Úr!

Pécs város civil közösségeinek egyik meghatározó műhelyeként, a város azon értelmiségi elitjének nevében, akik alkotó módon eddig is és eztán is "létrehozzák"
a kultúrát, amelynek fővárosa kívánnánk lenni, az Élő Pécs Társasága aggodalmát fejezi ki a kulturális főváros program újabb vezetői távozása miatt.

Mint ismeretes, a hétvégén lemondott posztjáról Dr. Méhes Márton, a programok szakmai felügyeletével, előkészítésével megbízott művészeti igazgató, aki kinevezésekor Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének egyhangú támogatását élvezte.

A győztes pályázatot megalkotó csoport szellemi vezetője, majd a programot útjára indító, elkötelezett igazgató, valamint az építész igazgató távozása után a művészeti igazgató a negyedik olyan vezető, aki kifejezetten szakmai munkát végzett a programok előkészítésében. A visszafogott tájékoztatások ellenére látszik, hogy az EKF vezetési struktúrájának alig követhető, sokszor kapkodó változtatása, a feladatkörök helytelen elkülönítése, a hatáskörök átfedése komoly zavarokat okoz a működtetésben, melyért a város vezetése felelősséggel tartozik.

Aggodalommal állapítjuk meg, hogy az országos és helyi politikai befolyás mindinkább át kívánja venni a szakmaiság helyét, amit mi, a pécsi polgároknak egyik elkötelezett csoportja, kifejezetten károsnak ítélünk meg.

A művészeti igazgató távozása a programokkal, a kulturális tartalommal szemben minden eddigi mértéknél jobban az építési beruházások előkészítésére helyezi át a hangsúlyt. Ez a tendencia a kulturális főváros 2010-es évét karanténba zárhatja, egyetlen fesztivál-évre zsugorítva azt a lehetőséget, amellyel Pécs gazdag kulturális öröksége révén, a magyar nemzet és a helyi kisebbségek kultúrájának együttélésében gyökerező, páratlan kulturális hagyatékával, valamint az ezekre épülő modern művészeti produktumok innovatív központjává fejlesztésével városunk a Közép-európai térség valódi kulturális centrumává válhatna.

Mint a város egyik művész-értelmiségi-közéleti műhelye, felhívjuk a döntéshozók figyelmét, hogy ezt a tendenciát ne engedjék tovább erősödni és továbbterjedni. Ezzel szemben kérjük, hogy a programok szakmai előkészítésének és felügyeletének civil értelmiségi kontrollját erősítsék meg! A programok helyi arculatának erősítése érdekében pedig javasoljuk, hogy a város Közgyűlése haladéktalanul rendelkezzen a volt művészeti igazgató feladat- és hatáskörének kompetens személy vagy személyeknek történő átadásáról.

Tiszta, átlátható, a város polgárai és a Közgyűlés által szentesített és a szakmai alapokon nyugvó munkamegosztás elvét figyelembe vevő irányító struktúrát kérünk az EKF program élére. A történelem során túl sokszor tapasztalhattuk már meg az „egyszemélyű vezetés" kultusszá emelkedését, az alulról jövő, szabad- és alkotó szakértelem jogainak elsorvasztását, a polgári részvételi lehetőség megfojtását a döntési folyamatokban.

Tisztelettel kérjük a Város Vezetőit 2007 novemberében, hogy nyíltan válaszolják meg a kérdésünket:

KINEK SZÁNJÁK és KIÉ LESZ a kultúrfővárosi program?

Pécs, 2007. november 27.

Az Élő Pécs Társasága"