Antigoné átértelmezve: kell a béke
2008. május 12. hétfő 20:36

A darab rendezője a Pécsi Újság.hu kérdésére válaszolva elmondta, egyszerre elméleti és gyakorlati okból kívánta új módon megközelíteni az ókori görög drámairodalom e halhatatlan művét. Az isteni törvényeket képviselő Antigoné és a közösségi, hatalmi érdekeket, törvényeket képviselő király, Kreón konfliktusában a hagyományosan elfogadott pozitív-negatív hős képet próbálta meg árnyalni.
"A görög filozófus Arisztotelész Poétika című művében két tragikus hősről (az előbb említett két alak) beszél a drámával kapcsolatban, amit mi hajlamosak vagyunk elfelejteni" - folytatta Bagossy. E koncepció alapján akarja árnyalni Kreón szerepét, akit zsarnok helyett, zsarnoki módszerekhez helytelenül nyúló uralkodóként kíván megjeleníteni.
„Tizennyolc éves korom óta gyakorlatilag vezető beosztásban dolgozom, így a hatalom kérdésköre, a közösség és az egyén viszonya régóta foglalkoztat. Azokra a kérdésekre keresem a választ, hogy miként képes egy vezető helyesen élni a hatalmával, továbbá, ennek hiányában milyen erkölcsi vonzatokkal kell szembenéznie. Az Antigoné esetében pedig a béke ára érdekel..." - vallja a rendező.
Időpont: 2008-05-13
Helyszín:Szivárvány Gyermekház
Kezdés: 19:00
Belépő: 500 Ft, diák 200 Ft
B. G.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Elhunyt Mokos Tibor, a Pécs TV...
- Teherautót lopott egy részeg...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...