Annyira betépett egy pécsi fiatal, hogy autókat állított meg, majd a tetejükön ugrált
2023. április 26. szerda 08:58

A Pécsi Járási Ügyészség rongálás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy fiatal pécsi férfi ellen, aki 2022 nyarán több személygépkocsira felmászott, azokon ugrált.
A vádirati tényállás szerint a férfi 2022 nyarán rendszeresen fogyasztott kábítószert, mely miatt pszichotikus tünetekkel jellemezhető állapotba került. Ezen alkalmakkor többször gépkocsikra mászott, azok tetején ugrált.
A férfi először 2022 júniusában az éjszakai órákban az Orfűről Pécsre tartó út mentén állított meg személygépkocsikat fényjelzéssel. A gépkocsik ezen jelzésre megálltak, majd a férfi a gépkocsivezetőkkel szemben erőszakosan lépett fel.
Az egyik gépkocsiba belerúgott, majd ezt követően felült az autó motorháztetejére.
Amikor a gépkocsiban utazók ezt számon kérték, felállt,
majd felmászott a jármű tetejére és azon ugrált.
Mikor a sértettek a rendőrséget hívták, a férfi a helyszínről elment.
Néhány nappal később a vádlott a pécsi vasútállomás parkolójában leállított személygépkocsi tetejére mászott fel, majd azon hosszabb időn keresztül ült. Ennek következtében a személygépkocsin több horpadás is keletkezett.
Augusztusban a férfi az éjszakai órákban ismét kábítószer hatása alatt felmászott a lakása mellett két személygépkocsi tetejére, azokon ugrált, melynek következtében a gépkocsikban jelentős kár keletkezett.
A férfi az autókban 300.000,-Ft - 1.700.000,-Ft-ig terjedő kárt okozott.
A vádlott cselekménye a többrendbeli rongálás bűntettének, illetve garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Már online is ki lehet tölteni a...

