Alaposan megpróbált rászedni egy pécsi asszonyt egy tetőfedő

2024. május 21. kedd 14:59

Alaposan megpróbált rászedni egy pécsi asszonyt egy tetőfedő

Elfogták a rendőrök azt a tetőfedő szakembert, aki túlárazott, silány minőségű munkát próbált rásózni egy pécsi idős nőre.  

 

Egy pécsi asszony még tavasszal talált egy szórólapot a postaládájában, amelyen ácsmunkát hirdettek.

Mivel a házon közel 50 éves tető volt, úgy gondolta, megkérdezi a szórólapon hirdetőt, hogy milyen feltételekkel cserélnék le a tetőjét. Május elején egyeztetett is egy férfival, majd abban maradtak, hogy a vállalkozó kimegy felmérni a munkát. Május 6-án meg is érkezett a brigád, és nekiláttak a munkának.

A gondok itt kezdődtek. Nekiestek a palatetőnek, letépték, majd a földre dobták. A törmelék egy jó része még most is ott van a ház tövében.

Ezután azt állították, hogy valami nincs rendben a tetőszerkezettel, ezért új tetőléceket raktak fel, és emiatt megugranak a költségek. Ekkor még azt mondták, hogy az ár 3 és 5 millió között lesz.


Másnap folytatták a lécezést és a fóliázást, azonban a melléképület cserepeit is bontani kezdték, holott ez nem volt a megállapodásban.

Az asszony elmondta, hogy erre nincs pénze, de azt mondták neki, oldja meg valahogy.

A munkáról szerződés is készült, de azon pontos ár nem szerepelt.

Amikor kezdtek elszabadulni az indulatok, a vállalkozó közölte: 10 millió lesz a kedvezményes ár, de lehet két részletben is fizetni.

A nő felvett 3 millió forintot a számlájáról, majd egy átvételi elismervényen átadta azt.

Az asszonnyal ezután a lekötött pénzét is fel akarták vetetni, el is mentek vele a bankba, de - szerencsére - azt nem lehetett azonnal felvenni. Meg is beszélték, hogy majd 16-án, amikor felvette a pénzt, jönnek újra dolgozni.

A háznál ekkor azonban már nem csak a megrendelő volt, rendőrök várták az érkező munkásokat.

Megállapították, hogy a munkát nem végezték el teljes egészében, és amit megcsináltak, annak kivitelezése is jól láthatóan silány minőségű volt.

A rendőrök az esettel kapcsolatban egy 26 éves mélykúti férfit állítottak elő, majd kihallgatták gyanúsítottként.

A Pécsi Rendőrkapitányság bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt nyomoz.

 

Forrás: police.hu