Addig fenyegette haragosát egy pécsi férfi, míg le nem csukták
2023. május 18. csütörtök 16:20

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra testi sértés bűntette, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, és többrendbeli személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2022. december 30. napján, a déli órákban Pécsett, egy társasház előtti közterületen a sértett férfit szidalmazta, fenyegette, később egy pezsgősüveggel fejen ütötte, majd egy 16 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta.
A helyszínre érkező mentősök a sértettet kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a férfi orrcsonttörést, orrszárnyának metszett sérülését, mellkasának szúrt-metszett sérülését szenvedte el, melyek közül az orrcsonttörés nyolc napon túl gyógyuló sérülésnek minősül.
A gyanúsított 2023. január 12. napján Pécsett, egy ház előtt bántalmazással fenyegette a sértettet, továbbá hangüzenetekben is azzal fenyegette, hogy levágja a fejét, likvidálja. Az ezzel kapcsolatos eljárás során a sértett férfi távoltartás elrendelését indítványozta, melyet a Pécsi Járásbíróság 2023. július 1. napjáig elrendelt.
A gyanúsított a távoltartásra vonatkozó szabályokat 2023. május 5. napjáig öt alkalommal szegte meg, nem hagyott fel cselekményével, a sértettet tovább fenyegette testi épség elleni bűncselekmények elkövetésével és nem tartotta magát távol a sértettől.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények összességében három hónaptól négy év hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.
A gyanúsított a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el a sértett sérelmére. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása estén a sértettet jogellenesen befolyásolná, megfenyegetné, ismét újabb bűncselekményt követne el, vagy a már megkezdett cselekményt folytatná. Mindezekre figyelemmel a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte.
Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, a végzés nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...