A szervezők szerint tuti jó buli lesz szombaton az idei pécsi városi gyereknap
2019. május 20. hétfő 14:30

Játékos vetélkedőkkel, értékes ajándékokkal, állatsimogatóval és légvárral várja a kicsiket az önkormányzati tulajdonú Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. szervezésében megvalósuló nyolcadik városik gyereknap - közölték hétfőn a rendezvény gazdái.
Mint azt Páva Zsolt polgármester elmondta, bő nyolc évvel ezelőtt az önkormányzat hagyományteremtő szándékkal indította útjára a városi gyereknapot. Az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy érdemes volt belevágni a vállalkozásba, ugyanis az évről évre megújuló program gyerekek és szülők ezreit vonzza.
- Pécs elkötelezett a családok és a fiatal korosztály támogatása mellett, ez többek között a városi tulajdonú cégek, intézmények programjaiban is testet ölt - elegendő csak a családi színházi fesztiválra, a Szamárfül Fesztiválra, a Zsolnay Piknikre gondolni. A városi gyereknap azonban egy olyan rendezvény, amely időről időre újdonságokkal, más-más tematikával rendelkezik - mondta a városvezető.
A részletekről szólva Szentgyörgyi Dávid, a szervező Pécsi vagyonhasznosító Zrt. (PVH) vezérigazgatója kitért rá: a május 25-én 9 és 17 óra között az Expo Centernél zajló esemény fókuszában a képesség és készségfejlesztés áll majd.
A gyerekek játékos körülmények között, az önfeledt szórakozás élményét előtérbe helyezve próbálhatják ki magukat 7+1 próbán és számos egyéb aktivitáson - a részvételhez garantált ajándékok is járnak.
Az önkormányzat és a PVH céljait segítette, hogy több szponzor - mint például a Magnus Aircraft, a Viessmann, a Lafarge - mellett főtámogató is csatlakozott a program finanszírozásához.
Kisgéczi László, az Új Ház Centrum - Léta-Ker Kft. ügyvezetője elmondta: társaságuk rendszeresen szervez családi programokat a dolgozóiknak, így tisztában vannak vele, milyen értékes és népszerű egy-egy ilyen alkalom. Hozzátette: telephelyük szűkössége miatt döntöttek úgy, hogy idei saját rendezvényük létrehozása helyett a rendelkezésükre álló forrásaikat a városi gyereknapra fordítják.
Forrás: Pécs önkományzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel szűnik a csapadék, szombaton...
- Drogkerekeskedőt vágott előzetesbe a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó,...
- Komlói drogkereskedőket ítéltek el...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Egy héten át tartó razzia indul az...
- Szili Katalin: meg kell erősíteni a...
- Ha megcsináljuk helyettük, nem jönnek...
- Jó hír a baranyai horgászoknak:...
- Nem árt vigyázni, Bálint napján akár...