A pécsi ünnepségre tíz tonna búzából készül kenyér és cipó
2011. augusztus 11. csütörtök 14:52

Több mint háromszáz helyről érkezett búza a nemzet kenyeréhez, amelyet augusztus 20-án ünnepelnek Pécsett - jelentette be a projekt ötletgazdája csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Korinek László elmondta, a nemzet kenyeréhez több mint tíz tonna búza érkezett, elsősorban a határon túl övezte nagy lelkesedés a tavasszal meghirdetett kezdeményezést. A professzor elképzelése az volt, hogy a búzát valamennyi magyarországi megyéből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtik be.
Az Összeöntés Ünnepét szombaton tartják Mohácson, ahol egy rekonstruált 18. századi vízimalomban is őrölnek a búzából. A liszt jelentős része Szigetváron készül, mintegy öt tonnából a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret. A nemzet kenyerét és a négyezer cipót Pécsváradon sütik meg. Utóbbit a nemzet kenyere ünnepén, augusztus 20-án Pécsen vehetik meg az érdeklődők, a bevételből egy karitatív szervezet, a Pécsi Nőegylet is kap.
A sütést és a szállítást ingyen végzik a segítségüket felajánló cégek. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a város szép példát ad összefogásból, az igazi siker pedig az lenne, ha a jövő heti rendezvényen minél több helybéli venne részt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

