A pécsi ANK tanulói 222 csapatot győztek le a Liszt-versenyen
2011. szeptember 27. kedd 17:51

Pécsi iskola győzött - nevezetesen az Apáczai Csere János Nevelési Központ 1-es számú Általános és Művészeti Iskola - az országos Liszt-vetélkedőn 120 iskola 222 csapatát utasítva maga mögé.
A zenés ünnepséggel megkoronázott eredményhirdetés szerdán volt a döntő helyszínén Budapesten, a Művészetek Palotájában. Maga a verseny fél évvel ezelőtt kezdődött, ötletgazdája, kezdeményezője és fő szervezője az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola.
A versenyzők 10-15 életév közöttiek - azaz 5-8. osztályosok - voltak, a csapatok pedig 5 fősek, így 1110 gyereket - és persze számos felkészítő tanárt - mozgatott meg az országos vetélkedő, amely négy fordulóból állt. A döntőbe az eredeti tervek szerint 6 csapat jutott volna, de annyira szoros volt a mezőny, hogy a 3. fordulóban holtverseny alakult ki, és végül 7 csapat mérkőzött meg egymással szerdán abban, hogy melyikük tud többet a 200 éve született Liszt Ferenc életéről és zenéjéről. Utóbbi kicsit "könnyített" volt: csak olyan "versenyművek" szerepeltek a tematikában, amelyeket a korosztály képes befogadni, így Liszt legbonyolultabb művei "nem játszottak" - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Ahogy az elődöntő, úgy a döntő is szoros volt, annyira, hogy harmadik hely helyett két másodikat hirdettek ki. Az egyik "ezüstérmes" a vetélkedőt kezdeményezők csapata lett, az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskoláé, a másik pedig az egri Lenkey János Általánosé. A díjazottak serlegeken és okleveleken kívül könyvjutalmat kaptak, de mindegyik döntős csapat részesült elismerő oklevélben.
A díjátadó gála "alaphangját" Oravecz György zongoraművész adta meg Liszt Ferenc XIX. magyar rapszódiájával - és parádés játékkal. Dr. Kupper András országgyűlési képviselő, Újbuda polgármestere a rendezvény fővédnökeként kiemelte, hogy minden versenyző diák nyertes, mert "élettöbbletként" viheti tovább magában Liszt zenéjét.
Képünkön balról Fülöp Walter, Péter Flóra, Oláh Zsigmond, Stignani Dániel és Forgó Benjámin, a győztes pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ 1-es számú Általános és Művészeti Iskola csapatának tagjai az országos Liszt-vetélkedő eredményhirdetésén, a Művészetek Palotájában.
MTI - Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

