A Mi Hazánk saját polgármesterjelöltet indít Mohácson, augusztus 24-ig gyűjthetők az aláírások
2020. augusztus 04. kedd 14:10

A párt csütörtökön tart sajtótájékoztatót.
A meghívó tanúsága szerint a sajtótájékoztató - amit Toroczkai László (képünkön), a párt elnöke tart - témája a Mi Hazánk mohácsi polgármesterjelöltjének bemutatása lesz.
A Nemzeti Választási Iroda keddi adatai szerint Mohácson mindeddig még egyetlen jelöltet sem vettek nyilvántartásba, vagyis senki sem adta le a hivatalos jelöltté váláshoz szükséges ajánlásokat.
Elkésve persze még senki nincs, ugyanis az ívek végső leadási határideje augusztus 24., ezt követően további jelöltek elindítására már nincs lehetőség.
Vagyis a pártok és jelölőszervezetek, illetve a függetlenként indulni szándékozóknak még több hetük van a kellő számú ajánlás begyűjtésére.
Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is polgármesterjelölt legyen Mohácson, háromszáz aláírást kell összegyűjtenie.
A nyolc egyéni választókerületben a képviselőként indulni szándékozóknak a legkevésbé népes, 7-es számúban nyolc, míg a legsűrűbben lakott 4-es számúban 26-ot kell gyűjteniük, a többiben kilenc és 24 között változik a limit.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...

