A megye összes mentőjében lesz defibrillátor jövőre
2007. december 13. csütörtök 17:27
Baranya összes mentőautójában lesz defibrillátor jövő év elejére, ezzel sok ember élete megmenthető - mondta az Országos Mentőszolgálat dél-dunántúli regionális orvosigazgatója csütörtökön Pécsett, újságíróknak.
A Castrol olajipari vállalat ötmillió forintos támogatásának köszönhetően tizenegy ilyen, a szívritmuszavar kezelésére szolgáló készülékeket vásárolunk, így ellátottságunk e téren teljes körűvé válik - tette hozzá Buda Péter.
Az orvosigazgató utalt rá: eddig csak a rohamkocsikban és néhány másik járműben volt defibrillátor. Tudomása szerint a fejlesztéssel, Veszprém után, Baranya lesz az ország második megyéje, ahol ez az eszköz minden mentőautóban rendelkezésre áll majd.
Buda Péter megjegyezte, hogy az adakozó cég azután kereste meg a mentőszolgálat Szolgálat az Életért Alapítványát, hogy úgy döntött, ezt a pénzt idén nem partnerei év végi ajándékozására, hanem jótékony célokra fordítja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késelés a Széchenyi téren: egy 18...
- Már a nyári menetrend szerint járnak...
- Vérző turistát menekítettek le a...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Érkeznek a harcterek rettegett...
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Kétezeren is munkába állhatnak...