A kommandósok ébresztették fel a pécsi drogdílert
2023. június 15. csütörtök 12:17

Újabb díler került képbe egy korábbi ügy kapcsán. A rendőrök egy 44 éves pécsi férfi ellen indítottak eljárást - számolt be róla a rendőrség.
A rendőrök még január 27-én elfogtak egy magyarszéki dílert, akinek a lakásán új pszichoaktív, illetve különböző kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le.
A nyomozók az ügyben tovább göngyölítették a szálakat, amelynek eredményeképp egy 44 éves pécsi férfi is a látókörükbe került, akinek a gyanú szerint szintén köze van a korábbi drogügylethez.
A férfit a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai június 14-én reggel Pécsett, a lakásán fogták el, majd előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Azzal gyanúsítják, hogy 2022 nyarától 2023 januárjáig anyagi haszonszerzés céljából, hollandiai forrásból, Ausztrián keresztül drogot szerzett be, amelyet ezt követően eladott a magyarszéki férfinak, aki azt továbbértékesítette a kiterjedt vevőkörének.
A férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.
Forrás: BVMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat házi gondozónak kiadó...
- Jogerősen is elítélték a pécsi...
- Orbán Viktor: a Tisza folytatja a...
- Melegszik az idő, akár már húsz fok...
- Helyi járatú busszal ütközött egy...
- Nagyon rákészül a MÁV az ünnepre és a...
- A veszélyhelyzet meghosszabbításáról...
- Korábban zárnak szerdán a NAV...
- Rengeteg drogot találtak egy férfi...
- Konfliktusok a munkaruha körül:...