A Fidesz szerint egyértelmű: Pécset is Budapestről irányítják a fővárosi elvtársak

2019. november 15. péntek 13:19

A Fidesz szerint egyértelmű: Pécset is Budapestről irányítják a fővárosi elvtársak

- Egyértelműek a folyamatok, sajnos Pécsett is az történik, mint a többi balliberális vezetés alatt álló városban: a Timmermans-féle hálózat magyar tagjai, Gyurcsány, Dobrev Klára diktál, a fővárosi elvtársak utasítására osztogatnak posztokat pécsi elvtársaik és elvtársnőik számára, valamint ezért kap kiemelt figyelmet számukra a Soros-hálózat által százmillió forint kiosztására megbízott Emberség Erejével Alapítvány is - vélekedik Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője. 

 

 

- Az első két ülésen kiderült, hogy az új vezetés számára mi az érték és mi nem. Első döntésükkel beszántották a pécsi értékek felkarolását, ápolását sok éve végző értéktár bizottságot, majd ezzel párhuzamosan visszavonták azt a 2017-es határozatot, amellyel a közgyűlés kifejezte tiltakozását Soros György helyi ügyekbe való beavatkozása ellen. Úgy gondolom, hogy ez a két döntés egyértelmű üzenet a pécsiek számára - mondta Csizmadia Péter.

Ugyancsak döntöttek többek között arról, hogy a Gyurcsány-párt helyi vezetőjét, Kunszt Mártát a civil kapcsolatok tanácsnokának, a budapesti olimpiát megfúró és a határon túli magyarságot az elmúlt héten meggyalázó Momentum alapítóját, szóvivőjét, Nemes Balázst innovációs biztosnak nevezték ki, havi 500 ezer forintos tiszteletdíj mellett. Nemes Balázsról szólva azt mondta, különösen ifjúsági ügyekben kártékony a személye, hiszen évekkel ezelőtt homofób, antiszemita, cigányellenes megnyilvánulásai voltak, a fővárosban több botrányos tüntetést szervezett.

Rajtuk kívül még egy politikai megbízott érkezhet Budapestről, értesüléseink szerint a PSN Zrt. vezetésével Török Ottót, az egykori Gyurcsány-kormány államtitkárát bízzák meg.

Hozzátette, ebbe sorba illeszkedik a politikai kinevezettek helyzetbe hozása, Kunszt Márta és Nemes Balázs kinevezése is.

- A Gyurcsány-pártnak Pécsett egy alpolgármesteri pozíció is kevés volt, Kunszt Márta civil tanácsnoki posztot kapott havi 200 ezer forintos díjazással, ami erős politikai nyomásgyakorlást jelent a civil szervezetekre, mivel rajta keresztül juthatnak majd különféle lehetőségekhez. Ráadásul a politikai kinevezettek listája még bővül, ugyanis nem hivatalos információk szerint a lemondott Vári Attila helyére, a PSN Zrt. vezetőjének Török Ottót javasolja a városvezetés, aki a Gyurcsány-kormány államtitkára volt - tette hozzá.

Képünkön: Péterffy Attila, Pécs polgármestere.

M. B.