A Biokomé lesz a városüzemeltetés
2010. november 28. vasárnap 18:56

Az átvilágítás megállapításai szerint a társaság szerkezetileg túlságosan széttagolt, a cégcsoporton belüli vállalatok működtetésének finanszírozása jelentős anyagi megterhelést ró a városra, ezért a szükséges átalakítással egységes vagyongazdálkodási rendszer és - ennek következtében - pénzügyi stabilitás valósulhatna meg.
A Holding mostani tevékenységének főbb feladatait így - a funkcionális feladatok kivételével - kiszerveznék egy városüzemeltető cégbe (amely tevékenységet a Biokom Kft. végezné, továbbra is dr. Kiss Tibor irányítása alatt), valamint az október elsején már létrejött Pécsi Városfejlesztő Zrt.-be - ez utóbbi a Pécs2010 Menedzsmentközpont szétválásával alakult meg. A Holding vezetői mindenesetre fontosnak tartják, hogy a vagyonkezelési és az üzemeltetési funkciók szétváljanak, s transzparencia, átláthatóság jellemezze az utódcégek működését.
A városfejlesztéssel foglalkozó cég, mint ismert, már megalakult, tevékenységei között - az EKF-hez kapcsolódó feladatok lezárultával - a jelenleg a polgámesteri hivatal és a holding által koordinált uniós és egyéb fejlesztések menedzselése lesz, vagyongazdálkodást nem végez és nem is rendelkezik majd saját vagyonnal.
Egyelőre kérdéses viszont, hogy milyen keretek között működnek továb a város olyan kisebb cégei, mint például az állatkertet és a terráriumot működtető, illetve a temetkezési vállalat vagy a Pécs Tv Kft. (és a Pécs Médiaközpont Kft.). Utóbbi két vállalkozás valószínűleg összeolvad, s ezután a városházi médiumokat csoportosító Pécs TV és Kommunikációs Nonprofit Zrt. égisze alatt működik tovább. Az átszervezések határidejéről egyelőre nincs végleges döntés, de információink szerint decemberben dönt róluk a közgyűlés és akár már év elején megtörténhet a változás.
Igyekeztünk további konkrétumokat is megtudni az átalakítás jelenleg is zajló folyamatáról, Sulyokné Rádli Erzsébet, a holding kommunikációs vezetője azonban csak annyit mondhatott munkatársunknak, hogy "a képviselő-testület soron következő két ülése után már egyértelműbb lesz a helyzet", s akkor már a nagyközönség is többet megtudhat az átalakítás folyamatáról.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Egy drón rögzíti majd a Zsolnay...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Hamarosan teljesen felújítják az...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...