A belvárosban nem árt a gázmaszk
2010. december 21. kedd 18:57

A pécsi szmogriadó rendelet a szennyezőanyagok koncentrációja alapján két szintet különböztet meg: a tájékoztatásit, illetve a riasztási fokozatot. Az előbbi a lakosok figyelmeztetését, utóbbi viszont korlátozásokat is vonhat maga után.
- A Szabadság út és a Nagy Lajos király útja kereszteződésénél található mérőpontunk a tájékoztatási határérték feletti szintet mér. A szmogrendelet értelmében azonban az összes állomáson magasabb értéket kell mérni a megengedettnél ahhoz, hogy intézkedéseket vezessenek be - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Botlik Dezső, a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mérnöke.
Ez tehát azt jelenti, hogy hiába az embertelen belvárosi levegő, semmilyen korlátozást nem rendelnek el az illetékesek, sőt, hivatalból a polgármester sem köteles tájékoztatást kiadni a helyzetről.
Az egészségügyi határérték szállópor (PM10) esetében 50 mikrogramm/köbméter. A tájékoztatási szintet 75-ös, a riasztási fokozatot 100-as szintnél kell bevezetni. Hétfőn 99 grammnyi szállóport mértek, tehát a szennyezőanyag mértéke alaposan átlépte a megengedett értéket. A PM10 mellet a nitrogén-dioxid szintje is meghaladta a még tolerálható szintet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az elkövetkező napokban nem javul a helyzet.
- Szerdán és csütörtökön még nem történik számottevő változás, csak jelentéktelen mennyiségű csapadék hullhat. Péntek délelőttől javulhat a helyzet, ekkor ugyanis melegfront éri el a várost, amely csapadékot hoz magával. A szél csak szombaton élénkülhet meg, de ekkor sem jelentősen. Összességében tehát lényegében csak a csapadékban lehet bízni, hiszen ez kimossa a levegőből a port - mondta Bötkös Tamás meteorológus.
Illusztrációnkon: a dohánygyár kéményeiből dől a füst.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...