17 millióból öltöztetik fel a várost
2010. november 29. hétfő 18:57

November 23-án városszerte megkezdték a karácsonyi díszek felszerelését, és a munkálatokat december hatodikáig be is fejezik. Az ünnepi fények vízkeresztig, azaz január hatodikáig teszik hangulatosabbá Pécset.
Ahogy már megszokhattuk, idén is ékesíti majd karácsonyfa a Széchenyi teret: a szakemberek a megfelelő fenyőfát már ki is választották, és az legkésőbb ezüstvasárnapig (december 12-ig) meg is érkezik a főtérre.
- A világításra és a fenyőre szánt pénzkeret az elmúlt néhány esztendőben tizenhét és húszmillió forint között mozgott. Ebben minden benne van, a fényfüzérek felszerelésétől kezdve egészen a karácsonyfadíszekig. Az idén is hasonló összeget fordíthatunk erre a célra, de várhatóan bőven a plafon alatt maradunk, hiszen a fát a város közvetlen közeléből hozzuk - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Pandur Károly, a Pécsi Városgondozási Nonprofit Kft. vezetője.
Az égők és a különböző díszek zöme természetesen a belvárosba kerül majd, de a többi városrész sem marad karácsonyi világítás nélkül, sőt, a nagyobb főutak fölé-mellé is jut majd az ünnepi fényekből.
Képünkön a Jókai és a Széchenyi tér találkozásánál lévő dísz látható - egyelőre kivilágítatlanul.
Palotás Péter - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...