Visszatértek a megújult kecskeméti bázisra a Gripenek
2019. december 17. kedd 13:24

Megérkezett kedd délelőtt a megújult kecskeméti légi bázisra a Magyar Légierő 12 Gripenje, miután a vadászrepülők fél évig Pápán állomásoztak.
Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő haderőnem szemlélője a vadászgépek érkezése után kiemelte: a kecskeméti bázist a NATO biztonsági beruházási programja keretében, valamint a Modern városok program részeként vegyes - katonai és polgári - használatú repülőtérré fejlesztették.
A munkálatok során modernebb lett és megújult a kifutópálya, a fénytechnikai eszközök, az üzemi területek és a támogató infrastruktúra.
A dandártábornok elmondta: a további fejlesztések részeként még az év elején átadják a szállítógépek elhelyezését szolgáló, újonnan kialakított részt, a modernizálás pedig az infrastruktúra fejlesztésével, valamint a rádiónavigációs eszközök cseréjével folytatódik majd.
Ugrik Csaba dandártábornok, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka elmondta: a visszatelepülés részeként egy további Gripen szintén kedden érkezik Kecskemétre, a Svédországban javítás alatt álló két vadászrepülő pedig később csatlakozik a flottához.
Visszatelepülnek a kecskeméti bázisra még a héten a szállító repülőgépek is: az AN-26-os és a jelenleg még javítás alatt Airbus, a hadműveleti repülések után pedig a két Falcon is.
A dandártábornok emlékeztetett: az elmúlt időszakban a szállítórepülők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre települtek át, onnan hajtották végre hadműveleti és kiképzési feladataikat.
A vadászgépek egy része május 7-étől Pápán állomásozott, az ottani korszerű repülőtérről biztosították Magyarország és Szlovénia légterének folyamatos védelmét. Ezzel párhuzamosan május 1-jétől négy hónapon át a Gripen-flotta másik része Litvániában látta el a balti államok - Észtország, Lettország és Litvánia - légterének védelmét.
Ebben az időben a Magyar Honvédség vadászrepülőgépei öt ország légtérrendszeri feladatait látták el a NATO szövetségi rendszer részeként - tette hozzá.
Az elmúlt időszakban a kecskeméti repülőbázis csak a merevszárnyú repülőgépek számára volt zárva, a kifutópálya lezárása idején is működött, a helikopterek folyamatosan használhatták.
Elhangzott: a kecskeméti bázis feladatai nem változtak, így a gyakorló- és kiképzőrepülések mellett továbbra is fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot lát el.
MTI - Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden