Varga Mihály: tovább csökken a hiány és az államadósság

2022. május 19. csütörtök 11:30

Varga Mihály: tovább csökken a hiány és az államadósság

A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt csütörtöki meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt. 

 

Kiemelte: az infláció és az energiaárak emelkedése, továbbá a háború miatti szankciók hatására jelentősen megváltozott a gazdasági környezet a költségvetés tervezéséhez képest, így a hiánycél tartása érdekében módosítások szükségesek.

A kormány három fő célja, hogy megőrizze a stabilitást, biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot és megvédje az eddigi eredményeket, így például a családtámogatásokat - mutatott rá.

A 2023-as költségvetés tervezetét június elején átadják a kormánynak. A növekedés továbbra is lendületben marad, a GDP 3-4 százalékkal bővülhet jövőre, a költségvetés hiánya 3,5 százalékra, az államadósság rátája pedig 73,8 százalékra csökken, azaz visszatér az ország a járvány előtti "egyensúlyi pályára" - hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy az egyensúlyi mutatók javítását már tavaly az év végén megkezdte a kormány: a tervezett kiadásokat 350 milliárd forinttal csökkentette, valamint további 700 milliárd forintot meghaladó értékben beruházásokat halasztott el.

Varga Mihály szerint a kormány eredményesen kezelte a járvány és a háború hatásait. Jelenleg az Európai Unió egyik leggyorsabb gazdasági növekedése a magyar, tavaly a növekedés 7,1 százalék volt, idén az első negyedévben 8,2 százalék - idézte fel.
Beszélt arról is, hogy az elmúlt 12 évben a tíz legkockázatosabb országból a leggyorsabban növekvő gazdaságok sorába kormányozták az országot. A foglalkoztatottak számát 3,7 millióról 4,7 millióra növelték, csökkentették a kockázatokat, például a külföldiek kezében lévő államadósság arányát 60 százalékról 30 százalékra mérsékelték, a magyar családok részarányát a finanszírozásban 3 százalékról 25 százalékra növelték.

A beruházási ráta az unióban a második legmagasabb volt, tavaly 12 ezer milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon, ami "optimizmusra ad okot", azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői "bíznak a jövőben" - hangsúlyozta.

MTI