Válság: Sólyom tárgyalni fog a pártelnökökkel
2008. április 07. hétfő 18:29
A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban tartózkodó államfő kifejtette: első kézből szeretne informálódni, ezért kezdeményezésére szerdán elsőként Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnökével, miniszterelnökkel találkozik a Sándor-palotában, a sort a jövő hét hétfőn Kóka János, az SZDSZ elnöke zárja.
Sólyom László elmondta: a kormányfő már kétszer személyesen tájékoztatta arról, ő hogyan látja a kialakult helyzetet.
Március 9-e estéjén mindenkinek tudnia kellett, hogy alapvető politikai változás fog elkezdődni - fogalmazott az államfő. Hozzátette: a változás folyamatban van. A köztársasági elnök szerint a mostani helyzetben az elnöknek alkotmányosan és a jogszabályok szerint nincsen tennivalója, viszont közelről figyeli a belpolitikai eseményeket.
Sólyom László kiemelte: az MSZP rászánta magát a kisebbségi kormányzásra.
"A klasszikust idézve: a puding próbája az evés" - tette hozzá.
A köztársasági elnök azt mondta, ebben a helyzetben kötelessége a miniszterek felmentése és kinevezése.
Ahhoz, hogy az Országgyűlést fel lehessen oszlatni, az kell, hogy a Ház négyszer megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - hangsúlyozta a köztársasági elnök. Mint mondta, a köztárssági elnöknek ekkor kell kiírnia új választásokat és ugyanezt kell tennie, ha a parlament feloszlatja önmagát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Vita a szúnoggyérítésről: a pécsi...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...