Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben
2025. december 21. vasárnap 09:33

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vasárnap az MTI-vel, jelezve: az ügyészség az őrizetben lévő férfi bűnügyi felügyeletét indítványozta.
Azt írták: a nyomozó ügyészség a héten további eljárási cselekményeket végzett az ügyben, majd miután tudomására jutott, hogy a napokban az intézet egyik rendésze bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorút, őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2025. december 8-án a Budapesti Javítóintézet rácsokkal körbekerített udvarán kísérte az alakzatban közlekedő növendékeket, amikor egyikük kivált a sorból és megállt.
A rendész többször felszólította a fiatalkorút, hogy térjen vissza társai közé, de ő ennek nem tett eleget és megkapaszkodott a rácsban azért, hogy ne kelljen az épületbe visszamennie. Miután a rendész eredménytelenül próbálta a letartóztatásban lévő fiatalt a rácstól elhúzni, ökölbe szorított kezével - sérülést nem okozva - kis-közepes erővel gyomron ütötte.
A pár hónapja a javítóintézet rendészeként dolgozó férfit az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével gyanúsítja.
Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el négy hónapra a - mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával - lakásában végrehajtott bűnügyi felügyeletét. A kényszerintézkedésről a nyomozási bíró vasárnap dönt.
A nyomozásban eddig kilenc ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg. A 2025. december 19-én meggyanúsított terhelten kívül hatan letartóztatásban, míg további két ember bűnügyi felügyeletben van - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...

