Újabb csapadézóna érkezik vasárnap délelőtt
2025. március 22. szombat 19:04

Éjszaka átmenetileg nagyobb területen is szakadozhat a felhőzet, de hajnalra ismét befelhősödik.
Vasárnap is eleinte jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű, viszont délután nyugat felől jelentősebben csökkenhet a felhőzet, egyre nagyobb területen süthet ki a nap.
Ma délutántól elsősorban a Duna vonalában és attól keletre egyre többfelé kell számítani tartós (saras) esőre, záporra, majd a csapadékzóna az éjféli órákra északkelet felé elhagyja az országot.
Átmeneti csapadékszünetet követően a reggeli, délelőtti óráktól egy délnyugat, északkelet irányú tengely mentén újabb hullámban valószínű eső.
Vasárnap délutánra ismét csökken a csapadékhajlam, és ezt követően inkább csak helyenként alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
A délies szél a Dunántúlon nagy területen lesz erős, északnyugaton olykor viharos, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 14 és 21 fok között várható, de a tartósan csapadékos északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- Baranyára is kiadták a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Huszonegy határsértő ellen...