Tüntetők: 59-et előállítottak, ötöt keresnek
2008. április 12. szombat 19:54
Elmondta: közülük a legtöbbet - 53 embert - jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt vezettek elő. További két ember rendzavarást követett el, hárman pedig közbiztonságra veszélyes eszközt birtokoltak - tette hozzá.
A szóvivő közölte, az előállítottak közül egy ember követett el bűncselekményt, akit garázdaság miatt állítottak elő. Mint mondta, a szovjet emlékművet megrongáló hat fős társaságból - ezen a férfin kívül - öt embert még keresnek.
Az ITAR-TASZSZ hírügynökség szombaton arról számolt be, hogy a budapesti orosz nagykövetség figyelemmel kíséri a szovjet katonai emlékmű körül kialakult helyzetet.
Budapesti orosz diplomaták a hírügynökség tudósítójának elmondták: a történteket követően orosz diplomaták jártak a Szabadság téren, ahol megállapították, hogy az emlékmű nem szenvedett károsodást, de az április 4-én ott elhelyezett koszorúkat szétdobáltak.
A pénteki eset nem az első ilyen incidens, de a magyar vezetés és a magyar társadalom eddig mindig megfelelően reagált az ilyen és ehhez hasonló szélsőjobboldali kilengésekre - vélekedtek az orosz diplomaták, akik azt is megjegyezték: remélik, ez most sem lesz másként.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...