Tovább élénkült a lakáspiac forgalma februárban
2022. március 02. szerda 10:36

Tovább élénkült a lakáspiac forgalma februárban, januárhoz képest országosan 27,5 százalékkal több, 13 793 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint.
Az ingatlanközvetítő vállalat szerdán közzétett adatai alapján az adásvételek száma 5 százalékkal kevesebb volt a tavaly februárinál, de a 2020-as adatokhoz viszonyítva 5 százalékkal több.
A tájékoztatásban kiemelték: beigazolódott a Duna House szakértőinek várakozása, hogy erős lesz az évkezdet, márciusban pedig még ennél is aktívabb piaccal számolnak a szakemberek, bár az orosz-ukrán konfliktus lehetséges hatásai miatt a várakozások kevésbé biztosak.
A hitelpiacon januárhoz képest csökkent a volumen, de még mindig a vártnál erősebb volt az év második hónapja. A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint 93 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel az ügyfelek, ami az eddigi legerősebb február az elmúlt években.
A Duna House a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése alapján közölte: 2020 azonos időszakában 75,2, 2021-ben pedig 69,2 milliárd forintos hitelvolumennel zárt a piac, így az idei február 34 százalékkal jobb eredményt hozott a tavalyinál.
A vállalat szerint a következő időszakban a gazdasági helyzet és a kamatemelési ciklus várhatóan érezteti majd hatását a folyósított jelzáloghitelek volumenében és a beadott igények számában is.
$banner2]
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...