Tóth Károly: vállalom a levelem minden sorát
2008. március 29. szombat 11:19
A Magyar Nemzet szombaton a levelet közölve arról számolt be, hogy Tóth Károly a szocialista párt vezetőit állami tulajdonú pénztárak felállítására és koalíciós szakításra ösztökéli a párt megmentése érdekében.
Tóth Károly az MTI-nek hangsúlyozta: nem először írt levelet az elnökség tagjainak, de téves az az információ, hogy ezt Gyurcsány Ferencnek nem küldték el. Mint mondta, azért küldte el levélben a véleményét, mert az országos pártértekezleten legfeljebb egy szekció előtt beszélhet.
Ha lehetőség lenne rá, az egész plénum előtt elmondanám ugyanezt, itt van nálam a szöveg - tette hozzá. Tóth Károly úgy fogalmazott: elege van azokból az MSZP-sekből, akik nem merik vállalni a nevüket.
"Ha a levél kiadásával le akartak járatni, ez nem fog sikerülni, mert vállalom a szavaimat" - hangoztatta.
A Magyar Nemzet szombati száma szerint a levél szerzője felhívja a címzettek figyelmét, hogy "társadalmi támogatottságunk nagyon gyenge, szavahihetőségünk gyakorlatilag nem mérhető; az MSZP helyi szervezetei maguk alatt vannak, kicsi a mozgósító képességük, a gazdaság tovább gyengül, a kormányzat prognózisait hetente kell változtatni".
A levél szerzője ebből következően úgy véli: "bizalom hiányában nem tudjuk a társadalom irányába a biztonságot garantálni; helyi, önkormányzati szinten a 2006-os választási stratégiánk miatt nem tudunk ellensúlyt képezni". Egyidejű súlyosbító és enyhítő körülménynek tartja "az SZDSZ állandósuló fenyegetését a koalíció felmondásáról", ugyanakkor a kisebbik kormánypárt belső és külső válságából adódóan most először elképzelhetőnek tartja, hogy a pénztártörvény apropóján ezt meg is teszik a szabad demokraták.
A levél írója úgy tartja: "ugyanakkor a koalíció felmondása támogatottságunk azonnali 10-12%-os növekedésével járna". Rövid távú célként Tóth Károly a következőket jelöli meg: "legalább egy év nyugodt kormányzási szakasz biztosítása, hogy bemutathassuk, képesek vagyunk és tudunk kormányozni, ha ez sikerül, az európai parlamenti választások elvesztése után (de ekkor nem megalázó a vereség) a fejlesztési programok eredményeire támaszkodva megkezdhetjük a kilábalást; ehhez át kell alakítani a pályázati rendszert és a pályázati célokat (...)".
A levél írója rögzíti, hogy azonnali döntést kell hozni "a pénztártörvény módosításáról úgy, hogy 100 százalékos állami tulajdonnal a pénztárakat létre kell hozni, de ki kell mondani, 2010 októberében dönt a parlament a magántőke bevonásáról. Ezzel elkerülhető egy őszi, ismét vesztes népszavazás; akkor is meg kell hozni a döntést, ha ez az SZDSZ kivonulásával vagy a koalíció felmondásával való fenyegetéssel jár együtt, mert kisebbségi kormányzás még mindig lehetséges - az SZDSZ vagy részei és az MDF - külső támogatásával".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...