Több pénzzel készülnek a balatoni szúnyogirtásra
2008. április 09. szerda 11:47
Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke az MTI-nek szerdán elmondta, tavaly a száraz időjárás miatt a vártnál kevesebbet kellett költeni szúnyogirtásra. A keretből megmaradt összeg egy részét a biológiai irtás pontosabb előkészítésére kívánják fordítani, a többit tartalékolni fogják arra az esetre, ha az idei évre szánt 70 millió forintos keret nem bizonyulna elegendőnek.
Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság tagja szerint szakmai szempontból kiemelkedő évnek bizonyulhat az idei, hiszen sosem állt még rendelkezésre ekkora összeg a szúnyogirtás előkészítésére.
A napokban kezdik meg a szúnyoglárvák tenyészőhelyeinek számító tocsogók pontos feltérképezését, amit immár digitális térképek alapján végezhetnek. Ez jól szolgálja azt a kiemelt célt, hogy a biológiai gyérítés minél inkább kiszorítsa a kémiai beavatkozásokat - hangsúlyozta a szakember, aki szerint az idei szezon nem ígérkezik olyan száraznak, mint a tavalyi, ezért jóval több szúnyogra lehet számítani.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...