Temethető a büdzsé és a kormányprogram?
2010. június 08. kedd 14:00
Egyrészt nem igaz, hogy a Bajnai-kabinet már teljesen rendbe tette a gazdaságot, másrészt az sem állja meg a helyét, hogy drámai lenne a helyzet és az ország fizetésképtelenné válna - mondta Csaba László professzor a Lánchídrádióban.
Az bizonyos, hogy a kormányfő mai, napirend előtti beszéde lesz az igazság pillanata, amire nagy szükség is van, hiszen - miként az MSZP-frakcióvezetője utalt is erre - sokan az elmúlt napokban már abban is kételkedtek, hogy dilettantizmus okozta volna a galibát a pénzpiacokon.
Az bizonyos, hogy komoly csorbát szenvedett a kormány hitelessége. Ezt egyébként maga Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismerte el, amikor azt mondta, valójában az akcióterv hitelesíti majd a kormányt.
Politikai elemzők szerint mostantól valójában az a kérdés, hogy a közvélemény is így értékeli-e az új intézkedéseket. Török Gábor a blogjában, Tölgyessy Péter a közrádióban tette nyilvánvalóvá, hogy akik csodát vártak, bizonyára hamar csalódni fognak.
hir24.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...