Szita vizsgálata a kaposvári közétkeztetésről

2008. április 10. csütörtök 08:07

Kaposvár polgármestere vizsgálatot indított a város közétkeztetéséről a sajtóban megjelent híradások nyomán - közölte az önkormányzat művelődési igazgatója a városházán tartott sajtótájékoztatón.

"Kaposvár intézményeiben nem szolgáltak fel romlott ételt, és a jövőben sem fognak" - szögezte le Stickel Péter, kezében a Somogyi Hírlap keddi számával, amely a kaposvári közétkeztetést ellenőrző bizottság felmérését az MSZP-frakció nevében ismertető önkormányzati tanácsnokra, Jurmann Bélára hivatkozva azt közölte, "a megkérdezett gondozónők, óvónők, pedagógusok csaknem fele azt mondja: előfordult, hogy kifejezetten romlott ételt osztottak ki kaposvári bölcsődékben, óvodákban, iskolákban".

"Visszautasítjuk azokat a sajtóinformációkat, miszerint a kaposvári oktatási intézményekben romlott ételt szolgáltak volna fel" - jelentette ki a művelődési igazgató, hangsúlyozva: ilyen nem történt, a monitoring bizottság vizsgálata alapján nem lehet ilyen következtetésre jutni. Elmondása szerint a válaszadók valójában az ételek rossz ízére panaszkodtak, nem pedig a fogyaszthatóságára.

Valóban érkeznek panaszok a szolgáltatás minőségét illetően - ismerte el Stickel Péter. Az azonban még egyszer sem fordult elő, hogy romlott ételt szolgáltak volna fel az oktatási és szociális intézményekben - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón kiderült: a téves közlésre az adott okot, hogy más kérdés szerepelt a monitoring bizottság felmérőlapján és más azon, amelyet az önkormányzati tanácsnok állított össze a rendelkezésére bocsátott adatokkal. Előbbin az szerepelt: „Tapasztalta-e romlott, kifejezetten rossz ízű étel kiosztását?", míg a sajtó rendelkezésére bocsátott utóbbin, tartalmában csak a kérdés első része szerepelt, vagyis az, hogy: „Tapasztalt-e kifejezetten romlott ételt, ami kiosztásra került?"

Az eredeti kérdésre a megkérdezettek 42 százalék válaszolt igennel.


(mti)