Szír férfi rabolt ki egy nőt, egy járókelőt is megütött
2019. december 23. hétfő 10:54

Eljárás indult egy huszonöt éves szír férfi ellen, aki kirabolt egy nőt az Andrássy úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
A közleményben azt írták, hogy szombat délután az Andrássy úton egy nő parkolt az autójával, amikor a férfi kinyitotta az ajtót, majd megrúgta a sofőrt és beszállt mellé.
A férfi arabul kiabálni kezdett a nővel, aki megpróbált elszaladni és segítséget kérni, de a támadó utána futott, visszarántotta és többször arcon ütötte. A nő segítségére siető járókelőt a gyanúsított szintén megütötte - ismertették.
A támadó ezután kivette a nő kezéből a telefonját. A dulakodást egy másik járókelő is észrevette, próbálta feltartóztatni az elkövetőt, de nem sikerült neki.
A rendőrök a személyleírás alapján, fél órával a támadás után a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződésénél elfogták a huszonöt éves szír állampolgárságú férfit, aki a nála talált iratok szerint német menekültstátusszal rendelkezik.
A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A sértett és a segítségére siető egyik férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben