Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat
2025. július 21. hétfő 11:04

Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat; a fiatalok 20 órától kapnak sms-t az eredményről - mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Varga-Bajusz Veronika elmondta: a központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Veszprémben tartják, de számos egyetemi városban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit.
Kiemelte: idén már harmadik éve, hogy több mint 120 ezer feletti a jelentkezői létszám, és Európában egyedüliként Magyarországon tízből nagyjából nyolc diák állami ösztöndíjas képzésre kerül be az egyetemre.
Mint mondta: a fiatalok ma már sokkal tudatosabbak, és sokkal inkább a nemzetgazdaság szempontjából releváns képzésekre jelentkeznek.
"A műszaki, a természettudományos, a mérnök, az informatika, de a tanár vagy az orvos-egészségtudományi képzések is ide sorolhatók, és ebből kifolyólag várhatóan az állami ösztöndíjas férőhelyek is jobban ezekre a képzésekre fognak fókuszálni" - tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a magyar egyetemek egy megújítási folyamaton mentek át, új struktúrában, új működési módszerrel, teljesítményelvárással, teljesítményfinanszírozással működnek.
Sokat erősödtek a magyar egyetemek és egyre meghatározóbbak a nemzetközi szinten is - fogalmazott, hozzátéve, hogy "tizenkét egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában, de a cél az, hogy 2030-ra világszinten legyen top 100-as és több top európai egyetemünk is".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Még két hétig írható alá a nemzeti...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- A világ akkor is változik, ha nem...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Még várják a jövő fényfestőinek, a...
- Hargitai János: a családok állnak a...

