Stagnál az oktatási teljesítmény
2010. június 08. kedd 08:40
A lap keddi számában a tavalyi eredményeket ismertetve írták: matematikából a diákok átlagteljesítménye 2006-tól kezdve az összes évfolyamon 500 pont alatt maradt. A szövegértési teszteknél a pontszámok valamivel 500 fölöttiek. A legnagyobb fejlődést a hatodikosok mutatják: 2008-ban például már 519 pont volt az átlageredményük, igaz, ez 2009-re egy kissé leromlott: 513 pont lett.
A 2003 óta a 6., a 8., és a 10. osztályokban évről évre megszervezett kompetenciamérésekben a teljesítményt az első mérési évben született átlageredményhez viszonyítják, amelynek értéke az 500 pont.
Ezek mindkét képességet tekintve minimális ingadozások, amelyek alapján nem beszélhetünk világosan kirajzolódó trendekről - mondja Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője a lapnak. Szerinte az adatok a mérés megfelelő voltát igazolják, hiszen ennyi idő alatt nem is történhetnek valódi változások.
Az Oktatási Hivatal honlapján a fenntartók és az iskolák is megnézhetik 2008-ban és 2009-ben nyújtott teljesítményüket, a diákok (és persze szüleik és tanáraik) pedig a két éve bevezetett mérési azonosítónak köszönhetően nemcsak saját aktuális eredményeiket nézhetik meg, hanem azt is, mennyit fejlődtek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...