Sokkolóval és bicskával hajtotta be gyerekektől a drog árát egy férfi
2022. május 03. kedd 09:31

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, majd a vételár-hátralékot sokkolóval és bicskával kényszerítette ki kiskorú adósaitól - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Négyessyné Bodó Marianna helyettes szóvivő közölte: a különös visszaesőnek számító férfit minősített zsarolással, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és kábítószer-birtoklással vádolja a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A vádirat szerint a jánoshalmai férfi 2021-ben "kristály" néven a lakásán, valamint a város parkjaiban és buszmegállókban árulta kiskorú ismerőseinek a kábító hatású anyagot.
Gyakran előfordult azonban, hogy vevői adósok maradtak a vételárral. Ilyenkor a férfi erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítette ki a mielőbbi fizetést a gyermekkorú sértettektől, akiket folyamatosan félelemben tartott.
Egyik vevőjétől pénzt vagy műszaki cikket követelt, miközben a nyakához sokkolót szegezett, egy másiktól bicskával fenyegetve akarta behajtani a tartozását, majd ököllel arcon is ütötte, egy harmadikat pedig dühében testének több pontján is bántalmazott sokkolóval.
Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Baranyában is megemlékeztek Isten...