"Politikai megrendelésre dolgoznak a rektorok"
2008. április 09. szerda 20:29
Gyurcsány Ferenc egy kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: a rektori konferenciával olyan javaslaton dolgoznak, amely szerint az első évben mindenki az államilag finanszírozott keretben kerülne be a felsőoktatásba, de a második évtől csak 50-60 ezer diák maradhatna ebben a keretben. A rendszer minden évben biztosítaná az átjárást az állami és az önköltséges képzés között - tette hozzá.
Miskolczi Norbert azt mondta: eddig úgy gondolták, hogy a rektori konferencia független, önálló szervezet, s a konferencia eddig tagadta, hogy javaslatát a kormánnyal közösen dolgozza ki. A kormányfő azonban most "elszólta magát" - közölte.
A konstrukcióról úgy vélekedett: "könnyen lehet azt mondani, hogy ez tandíj, csak más köntösbe bújtatva". A népszavazás ugyanakkor egyértelművé tette a kormány számára, hogy Magyarország nem akar tandíjat.
Kitért arra, hogy a HÖOK eddig még nem látott ezzel kapcsolatban semmilyen javaslatot, várják a konferencia elképzeléseit.
Miskolczi Norbert megjegyezte: minden héten nem kellene "reformot kitalálni", legalább egy egyetemi képzési időtartamot, öt évet meg kellene várni, hogy látni lehessen az eredményeket, következményeket. Nem kellene sietni - tette hozzá.
Az MTI információi szerint a rektori konferencia április 22-én tárgyalja a tandíjról szóló javaslatot.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...