Ötvenhat hazai hősről olvashatnak egy kötetben
2018. március 07. szerda 08:30

Ötvenhat ember, művészek, sportolók, tudósok és mások életútját villantja fel egy-egy interjúval Varga Attila újságíró a Hazai hősök című frissen megjelent könyvében, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
Lévai Anikó, az Ökumenikus Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete a premieren a kötetet méltatva azt mondta: Varga Attila írása nem sikerhajhász, nem a percemberek életét tárja az olvasók elé, hanem azokét, akik áldozatos munkával és szívós kitartással maradandót alkottak.
Különleges emberek, különleges történeteit mutatja be a szerző, és könyvével átalakítja a hős fogalmát. Hiszen nem csak azok a hősök, akik valamilyen látványos dolgot művelnek, hanem azok is, akik egész életükben meg tudtak maradni embernek és soha nem adják lejjebb - fogalmazott Lévai Anikó.
Varga Attila hangsúlyozta, hogy minden interjú komoly kutatómunka eredménye, hiszen minden egyes hősből fel kellett készülnie a beszélgetések előtt. Hangsúlyozta, hogy a kötet összeállításával maradandóvá akarta tenni az eredetileg napilapokban megjelent portrékat.
A kötet ötvenhat szereplője között megtalálható a hentestanoncból színművésszé vált Szarvas József, a cigányzene királyaként ünnepelt Roby Lakatos, Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmes, Kóbor János, az Omega együttes frontembere és Jónyer István világbajnok asztaliteniszező mellett például óragyártó, hegedűkészítő, védőnő, grafikus-rézmetsző, matematikaprofesszor és íjász is.
A 328 oldalas kötet a Porta Historica kiadó gondozásában jelent meg.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Már többszörös bajnok, s korosztálya...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...