Orbán Viktor bejelentette, meddig maradnak érvényben az árstopok
2022. április 27. szerda 14:32

A kormányfő közösségi oldalán ismertette az árstopokkal kapcsolatos fejleményeket a kormányülés után.
A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, hogy a kormány mai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével.
„Egész Európában nőnek az árak, ennek elsődleges oka a háború, és amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak" - hangsúlyozta.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Ezt azonban nem nézhetjük tétlenül.
Magyarországon a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megvédje az áremelkedések következményeitől. Ezért alkalmazunk az üzemanyag esetében is, és néhány alapvető élelmiszer esetében is árkorlátozást, illetve ársapkát."
Emlékeztetett, hogy az árstopok ideje lejártukhoz közeledik, ezért dönteniük kellett róluk.
„Úgy döntöttünk, hogy július elsejéig mindkét esetben meghosszabbítjuk az árkorlátozó intézkedéseinket, tehát mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszeripari termékeknek az ára július elsejéig változatlan marad. Mindent megteszünk, hogy védjük a családokat" - zárta bejelentését a miniszterelnök.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...