Napközben a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet
2008. április 16. szerda 07:12
Előrejelzés az ország területére szerda estig:
Eleinte gyakran lesz erősen felhős az ég, majd szerdán napközben a Dunántúlon felszakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen valószínű eső, zápor, kedden helyenként zivatar, néhol jégeső is lehet.
Az északnyugati szél kedden a Dunántúl nyugati felén, szerdán többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben időnként viharossá fokozódik, de zivatarok környezetében is számíthatunk egy-egy viharos széllökésre.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 10 és 15 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában:
Európa nyugati partvidéke mentén Izlandtól a Pireneusi-félszigetig egy észak-déli tengelyű magasnyomás húzódik. Területén kevés a felhő, Dél-Spanyolország kivételével kissé hűvös az idő.
Szintén anticiklon alakítja a kontinens északkeleti részének időjárását, ahol viszont még hideg van, a délutáni órákban is csak 1 és 6 fok közötti hőmérsékletet mérnek. Ugyanakkor Észak-Skandináviától egészen az Égei-tengerig alacsonynyomású zóna húzódik.
A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből eső, zápor, helyenként zivatar alakul ki. A hőmérséklet csúcsértéke 15 és 21 fok között változik, csak a Skandináv-félszigeten marad 10 fok alatt a hőmérséklet.
Szerda estig a Kárpát-medence fölé egy-két fokkal hűvösebb, többnyire nedves levegő áramlik, ezért gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé valószínű csapadék, és átmenetileg kissé mérséklődik a felmelegedés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...