Nagyon gyenge lesz az idei magyar diótermés
2020. október 23. péntek 14:30

Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4 ezer tonna dió teremhet az országban - mondta az MTI-nek a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, hozzátéve, hogy a héjas dió termelői ára, illetve a dióbél fogyasztói ára ennek ellenére egyelőre a tavalyi, átlagosnak tekinthető szinten mozog.
Apáti Ferenc elmondta, hogy a jelentős terméskiesésért döntően a tavaszi fagyok felelnek, de az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárása is jelentősen hátráltatta a betakarítást.
Kiemelte, hogy a tavalyihoz hasonlóan nagy károkat okozott a dióburok-fúrólégy is, amelynek kártétele elsősorban a Dunántúlra jellemző, a keleti országrészben egyelőre mérsékelt az előfordulása.
Ez a kártevő éppen a szórványültetvények, vadon termő fák vagy alacsony ráfordítással gondozott ültetvények termését károsította leginkább, ahonnan a dióbél jelentős része származik, és ez a kínálat további csökkenéséhez vezethet.
A szárítatlan, nyers héjas dió nettó termelői ára az idén kilogrammonként 450 forint körül van, megegyezik az előző évivel.
A dióbél termelői ára az elmúlt években átlagosan kilogrammonként 1500-2000 forint között mozgott, a fogyasztói ár pedig minőségtől függően kilogrammonként bruttó 2500-4000 forint között alakult.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Már az őszi menetrend szerint járnak...
- Kifosztotta látássérült szállásadóját...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Boban Marković, Margaret Island,...