Módosítaná a sztrájktörvényt az MDF
2008. április 07. hétfő 23:28

"Egyetlen egy helyen javasoljuk, illetve támogatjuk a sztrájktörvény módosítását: a törvénynek meg kell határoznia az elégséges szolgáltatások mennyiségét és formáját.
Azt elfogadhatatlannak tartjuk, hogy jelenleg a két szembenálló fél alkuján múlik a kérdés" - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese.
A politikus szerint az elégséges szolgáltatás mértékét akár százalékosan is meg lehetne határozni a törvényben.
Hock Zoltán úgy vélte, hogy a törvény ilyen jellegű módosítása nem csökkentené a szakszervezetek érdekérvényesítési képességét. Olyan egyensúlyi állapotot kell teremteni, ami nem korlátozza a szakszervezetek érdekérvényesítési képességét, ugyanakkor a közösségi érdekeket is figyelembe veszi - tette hozzá.
Az MDF szakértői vizsgálják, hogy a pártnak kellene-e ezt a módosító javaslatot benyújtania - fűzte hozzá.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy miként kellene a változtatni a sztrájktörvényen az elégséges szolgáltatás hiányos szabályozása miatt, azt mondta, hogy a budapesti városvezetés szemléletén kellene változtatni.
A február végi vasutassztrájk idején Kontur Pál, a Fidesz munkástagozatának elnöke az MTI-nek azt mondta: a Fidesz nem támogatja a sztrájktörvény módosítását, mert az mindenképpen a sztrájkjog "megosztását, feldarabolását" jelentené.
Az MSZP szerint csak az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) született megállapodás alapján lehetne módosítani a sztrájktörvényt. Filló Pál a távirati irodának kiemelte: a képviselő szerint pártja nem kezdeményezi a jogszabály módosítását. A napi helyzet alapján nem szabad módosítani a törvényt, ez nagyon súlyos politikai hiba lenne - tette hozzá.
Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén időről-időre szóba kerül a sztrájktörvény módosítása. A munkaadók egyebek mellett módosítanák a jogszabály elégséges szolgáltatásokra vonatkozó passzusait, pontosabban határoznák meg a rendelkezéseket. A munkavállalók azonban megfelelőnek tartják a jelenlegi szabályozást.
Kolláth György alkotmányjogász az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a sztrájktörvény szelleme nagyon liberális, megengedő, egyes jogi-technikai elemei azonban elnagyoltak, aminek következtében a sztrájk ugyan alapvető alkotmányos joggá vált, de korlátlanul és parttalanul.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkészült az elemzés, itt a válasz...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Vita a szúnoggyérítésről: a pécsi...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...