Megtévesztette ügyfeleit a DIGI, csörög is a kassza
2022. augusztus 18. csütörtök 11:06

Az ügyfelek megtévesztése miatt 190 millió forintos bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató (DIGI) Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal - tájékoztatta a GVH csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit.
A vizsgálat megállapította: a cég nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy az ígért sebesség eléréséhez a saját eszközeiknek is meg kell felelnie bizonyos technikai követelményeknek, például külön wifi routert kell beszerezniük, mert a cég által a szolgáltatással együtt biztosított eszköz erre nem alkalmas.
A versenyhivatal a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a cég új vezetése - a tisztességtelen reklámgyakorlat óta tulajdonost váltott a társaság - elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és vállalati programjának fejlesztését vállalta a további jogellenes gyakorlatok elkerüléséhez. A vállalkozás együttműködési lépései összesen 60 százalékos bírságcsökkentést eredményeztek - írták a közleményben.
A DIGI Kft. és három leányvállalata idén januárban a 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került; a tranzakció értéke 625 millió euró volt, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalatfelvásárlása.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...