Megemlékezések a holokauszt emléknapján
2008. április 16. szerda 10:47
A Holokauszt Emlékközpontban 16 órakor kezdődik a megemlékezés, amelyen Hiller István oktatási és kulturális miniszter is részt vesz, és elhelyezi az emlékezést jelképező követ az Áldozatok Emlékfala előtt.
Ezt követően fáklyás felvonulást tartanak az Élet Menete Alapítvány, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Miniszterelnöki Hivatal, a Főpolgármesteri Hivatal, a Holokauszt Emlékközpont, civil és ifjúsági szervezetek közös szervezésében. A menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, az esemény lezárásaként 600 fehér virágot szórnak majd a Dunába a holokauszt hatszázezer magyar áldozatának emlékére.
Este emlékkoncertet és közös gyertyagyújtást rendez az Országgyűlés, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, Terézváros önkormányzata és a Terror Háza Múzeum. A múzeum épületében tartandó megemlékezésen Schmidt Mária főigazgató köszönti a résztvevőket, majd Hiller István miniszter, Balog Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke, Domonkos István holokauszt-túlélő és Suchman Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő mond beszédet.
A parlament 2000-ben nyilvánította április 16-át a holokauszt áldozatainak emléknapjává.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...