Már nem bojkottálja a Ma Reggelt az MSZP
2009. október 14. szerda 18:22
Az MSZP vezető politikusai a Nap-kelte című műsor megszüntetése után döntöttek úgy, hogy az MTV kuratóriumi elnökségének üléséig, múlt szerdáig nem vesznek részt a köztelevízió Ma reggel című műsorában, megvárják, hogy milyen döntés születik a Nap-kelte szerződésének felmondása miatt kialakult jogi helyzettel kapcsolatban. A szocialisták hangsúlyozták, hogy nem bojkottról van szó.
A kuratóriumi elnökség nem hozott döntést, Mesterházy Attila frakcióvezető szerdán reggel mégis eleget tett a műsor meghívásának. Nyakó István az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: továbbra sem értenek egyet azzal, ami a Nap-keltével történt, így nem álláspontjuk felülírását jelenti az, hogy részt vesznek a műsorban.
Úgy vélekedett, hogy az MTV-ből az ellenzéki párt eltávolítja a nem Fidesz-barát újságírókat, műsorokat, talán már "listákat is gyárt a megbízhatatlan kül- és belföldi újságírókról", hogy azokat majd lecserélhesse saját kárdereire.
A szocialisták szerint a Fidesz fenyegetően lép fel mindenütt, ahol meg tudja mutatni a diktatórikus hajlamát, "az önkormányzatokban azért, mert hatalmon van, a tévében meg azért, mert az aktuális vezető hűségesküt tett neki" - fogalmazott a szóvivő. Szerinte ennek az erőnek a birtokában a "Fidesz lecserél mindent és mindenkit, ami és aki nem tetszik neki, ott folytatja, ahol országlása végén abbahagyta".
Az MSZP nem azért vesz mégis rész reggeli műsorban, hogy "megnyugodhasson a médiaháború kirobbantóinak lelkiismerete", hanem azért, mert a köztévéről van szó - szögezte le a párt szóvivője.
Sem ezzel a megoldással nem értünk egyet, sem pedig azzal, hogy a jobboldali pártok 2006 óta bojkottálták az adást. Ha valaki politizál, és különösen, ha kormányozni akar, akkor el kell menni és elmondani, hogy mit gondol az országról.
"A köztelevízió mindenkié, azoké is, akik mernek másképp gondolkodni a világról, mint Orbán Viktor és a Fidesz, azoké is, akik nem hisznek a náci gondolatokat befogadó Molnároszkár-pártnak" - hangsúlyozta Nyakó István.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is berobban a nyár:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A meg nem született gyermekekre...
- Több mint 3500 büntetőeljárás indult...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Lerobbant a mozdony, pótlóbuszt...
- Motoros balesetezett a 6-os főút...
- Váltóhiba miatt késnek a vonatok a...