Májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése
2019. július 30. kedd 09:47

Májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A májusi 3,9 százalékos és az első öthavi 3,5 százalékos inflációval számolva az év ötödik hónapjában 7,0 százalékkal, január-májusban 6,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek.
A legalább öt embert teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál májusban 11,1 százalékos volt a keresetek éves emelkedése a közfoglalkoztatottak nélkül. A költségvetési szerveknél 10,7 százalékos, a közfoglalkoztatottakat nem számolva 8,1 százalékos volt a béremelkedés.
Májusban a bruttó átlagkereset 374 ezer 700 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 242 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 249 ezer 800 forint volt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Több tanítványát is szexuálisan...