Magyar Hear the World nagykövetek
2008. április 10. csütörtök 14:43
Rolla János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője és Sztevanovity Zorán énekes, zenész olyan művészek mellett vállalt szerepet a nemzetközi mozgalomban, mint Plácido Domingo, Bryan Adams, Dionne Warwick, Bobby McFerrin, Harry Belafonte.
A világon félmilliárd ember él hallásveszteséggel, számuk 2015-re várhatóan 700 millióra nő - mondta Kulcsár Enikő, a Phonarium Kft. vezetője, aki bemutatta a mozgalmat és alapítványt a Művészetek Palotájában. - Az emberek többsége nem is tudja, hogy romlott a hallása - fűzte hozzá.
Ezt erősítette meg Rolla János, is, aki nemrég egy vizsgálaton vett részt. Azt mutatták ki, hogy 8 ezer Hertz körül "luk van" a hallásában, ebben a tartományban gyengébben hall.
- A muzsikusok legfőbb érzékszerve a füle. De mi, zenészek is tehetünk róla, hogy általában romlik az emberek hallása, sőt a zenekarokban az egyik szólam, például az ütősök és a rézfúvósok fokozott megterhelésnek teszik ki az előtt ülő vonósokat. Ezért látni ma már nagyon gyakran a nagy zenekarokban hangterelő falakat a különféle szekciók között - mondta a Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője.
Zorán, a másik magyar nagykövet azt a kérdést fogalmazta meg, vajon mi az oka annak, hogy az emberek a látásuk romlását nem szégyellik, könnyedén elővesznek egy szemüveget, a hallásuk csökkenését azonban titkolják, ebből sok lelki problémájuk is adódik, hiszen egy idő után kirekesztettnek érezhetik magukat. Ő tehát a szemlélet megváltoztatását tartja a legfontosabbnak.
Az eseményen lejátszották Plácido Domingo videoüzenetét; a világhírű énekes-karmester ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az emberek elég nagy százaléka képtelen jól hallani, és ezt sajnos nem is ismerik be, pedig a bajukra remek megoldások vannak. A Halld a világot - Hear the World alapítvány azon munkálkodik, hogy a művész augusztusi pécsi koncertje idején találkozhasson a magyar nagykövetekkel és a kezdeményezés résztvevőivel.
A neves nagykövetek mellett a Montreux Jazzfesztivál is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az alapítvány ősszel a Művészetek Palotájában tartandó vasárnapi, Cifra Palota elnevezésű gyerekprogram egyik eseményéhez kapcsolódik. A mozgalom vándorkiállítását is itt szeretnék bemutatni, és fölállítanák a hangszigetet és a zenészdobozt, amely külföldön sikert aratott, továbbá ingyenes hallásszűréseket szerveznek az országban.
Több mint valószínű, hogy Plácido Domingo nyári, pécsi látogatásakor találkozik majd a magyar Hear the World nagykövetekkel is, Zoránnal és a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekarral.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...