Lopás miatt rendőrt hívott egy drogdíler, jól el is vitték
2022. március 23. szerda 18:04

Lopás miatt hívott rendőrt egy férfi budapesti lakásába, ahol drogot tárolt, így végül kábítószer-kereskedelem miatt elvitték a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint a 21 éves gyanúsított március 19-én reggel kért rendőri intézkedést, mondván, egy szexuális szolgáltatást kínáló weboldalról az otthonába invitált nő és társa a pénztárcájából ellopott 160 ezer forintot.
A kiérkező rendőrök nemcsak a bejelentőt és a két nőt, hanem jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot is találtak a lakásban.
A jelenlévők mindannyian beismerték, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak, és ezt a tényt rendőrségi gyorsteszt is igazolta.
A belvárosi lakásban tartott kutatáskor többek között digitális mérleget, simítózáras tasakokat, valamint kiporciózva 46 gramm növényi törmeléket - feltehetően marihuánát - és 26 gramm fehér színű, kábítószergyanús anyagot foglaltak le. Ezeket szakértő bevonásával vizsgálják.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 21 és 25 éves nőt lopás, illetve kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A drogfogyasztást mindkettejük elismerte, a lopást viszont tagadták.
A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, érdemi vallomást nem tett. Őrizetbe vétele után a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. A két nő szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...