Lengyel László: "Szakértői kormány a megoldás"
2008. április 06. vasárnap 19:33
A gazdaságkutató szakember szerint egyetlen kitörési pont lehetséges: ha szakértő miniszterelnököt kérnek fel kormányzásra.
A kormány tehetetlensége eddig is látható volt, így a pénzügyi piac számára már nem okozott nagy meglepetést az elmúlt egy hét, amikor a tehetetlenség intézményesen is megmutatkozott - mondta az InfoRádióban a Pénzügykutató Zrt. vezetője.
A piac már beárazta, hogy a reformok nem folytatódnak. Számukra így jelenleg nem ez jelent problémát, hanem az, hogy a végrehajtott reformok - amelyek szokatlanul drasztikus megszorítást hoztak - nem hoztak felemelkedést. A kormány ugyanis arról nem gondoskodott, hogy a gazdaság is növekedjen - tette hozzá.
A szakember hangsúlyozta: a befektetők a káosz helyett valami újat várnak, ha pedig ezt nem tapasztalják, érdektelenné válnak az országgal szemben. Közömbösségük már jelenleg is érzékelhető, a működő tőke egyre kevésbé lát perspektívát az országban.
Lengyel László szerint a politikai elit jelenleg képtelen a helyzet megoldására, és arra is, hogy olyan embert találjon, aki mind belföldön, mind külföldön hiteles lehet, akinek pusztán a neve hallatán mindenki elhiszi, hogy az ország gazdasága fejlődésnek indul; holott most egy ilyen kormányfő oldhatná meg a helyzetet.
A gazdaságkutató szakember szerint egyetlen kitörési pont lehetséges: ha szakértő miniszterelnököt kérnek fel kormányzásra.
InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mini árhullám indult el Dunán: egy...
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Hatvanöt éve csilingelt az utolsó...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Három hónapja nem találnak egy...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...