Közlekedésiek sztrájkja: káosz lesz

2008. április 06. vasárnap 21:23

Közlekedésiek sztrájkja: káosz lesz
Nem vezettek eredményre a tárgyalások a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. vezetősége és a szakszervezetek között, ráadásul a VDSZSZ is bejelentette, hogy folytatja a korábban felfüggesztett sztrájkot. Budapest megbénul, de a közlekedés az országban sem lesz sokkal könnyebb. Vezessenek óvatosan a közutakon, igen nagy forgalom várható!

Hatalmas közlekedési káosz várható hétfőn Budapesten, délután egy óráig ugyanis beszüntetik a munkát a BKV dolgozói. Délelőtt nem jár a metró, a HÉV, a trolik és a villamosok.

Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese azt mondta, ha leáll a tömegközlekedés, a rendőrök emelt létszámban lesznek jelen a csomópontoknál, valamint a ki- és bevezető útszakaszoknál. Mint hozzátette: mindent megtesznek majd a helyzet normalizálása érdekében, forgalomirányítással, tereléssel is segítik a dugók elkerülését.

Ha a helyzet úgy kívánja, akkor egyes útszakaszokon a rendőrök a buszsávban is engedélyezhetik az autósok közlekedését, a BKV-sztrájk azonban nem ad automatikus felhatalmazást az autósoknak, hogy folyamatos haladásra használhassák a buszsávokat - hívta fel a figyelmet az ügyeletes. Felkészültek a taxisok is, úgy tudni, a személyszállítók teljes létszámmal lesznek jelen hétfőn a pesti utcákon.

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy jelenleg napi kétmillió utast szállítanak a BKV járművei, ha leáll a közösségi közlekedés, ezeknek az utasoknak is autóba kellene ülniük, vagy gyalog kellene útnak indulniuk. (Kerékpárral rendszeresen ma még nagyon kevesen közlekednek a fővárosban, hétvégeken néhány tízezerre tehető a kerékpárosok száma a budapesti utcákon.)

A közlekedési vállalat közleménye szerint várhatóan hétfő délután helyreállhat a közlekedés Budapesten. Az egyeztetéseket is folytatnák hétfőn.

Közben a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is munkabeszüntetésbe kezd, illetve április 7-én, hétfőn nulla órától folytatják a február elsején megkezdett, azóta többször felfüggesztett vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

Gaskó elmondta, hogy a sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról sincs megállapodás. A szakszervezet az 1995-ben, az akkori menedzsmenttel megkötött egyezség alapján kíván megállapodni a mostani munkabeszüntetés idejére is.

A MÁV Zrt. vasárnapi közleményében ugyanakkor felelőtlenségnek nevezi, hogy a VDSZSZ Szolidaritás szakszervezet az utolsó pillanatban, vasárnap délután jelentette be a sztrájk folytatását.

Stöckert Dávid, a GYSEV szóvivője azt közölte, közlekedni fognak a vonatok a GYSEV Zrt. Győr-Sopron, Sopron-Szombathely és Szombathely-Szentgotthárd vonalain, de a MÁV-sztrájk miatt a menetrend némileg módosul.

(A munka törvénykönyve szerint a távollétet igazoltnak kell tekinteni, ha valaki a sztrájk miatt nem tud eljutni munkahelyére, ez ugyanis elháríthatatlan oknak minősül. Az elháríthatatlan ok miatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a távollét idejét később ledolgozhatja, vagy szabadságot vehet ki erre az időre.)

(Képünkön a BKV szakszervezeti vezetői)

MTI - Figyelő - EQM