Kóka: elképzelhetetlen a koalíció
2008. április 12. szombat 15:24

Hozzátette, hogy az SZDSZ nehéz és felelős döntést hozott, mert azzal, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált a reformok mögül, a liberálisok mozgásterét lényegében nullára szűkítette le a koalíción belül. Kijelentette, hogy nem folytatnak kétoldalú tárgyalásokat az MSZP-vel, de szívesen fogadják a szocialisták javaslatait, amelyeket abban az esetben, ha azok az ország megerősödését eredményezik, támogatni is fognak.
Kóka János elmondta, hogy a párt delegációja szerdán háromnapos, három országot érintő európai körútra indult a vezetésével. Ennek során azt vizsgálták, hogy milyen összefüggés van az adócsökkentés, az adóegyszerűsítés és ezen államok gazdaság "meglódulása" között - mondta a pártelnök, aki Eörsi Mátyással együtt Romániát, Finnországot és Észtországot kereste fel.
Az út során szerzett benyomásairól azt mondta: annak ellenére, hogy ebben a három országban is kemény viták és jelentős politikai véleménykülönbségek vannak, a komoly pártokra mégsem "az országuk érdekeivel ellentétes populizmus vagy a cselekvésképtelenség" a jellemző.
Hozzátette: elemezve ezeknek az államoknak az elmúlt évek gazdasági fejlődéséhez vezető útját, kijelenthető, hogy az egykulcsos adó önmagában nem csodafegyver, nem oldja meg egy ország valamennyi problémáját.
Az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokról azt mondta, hogy az adórendszer egyszerűsítésének, a központi elvonás csökkentésének a legnagyobb nyertese mindenhol az adófizető. Kóka János véleménye szerint az egykulcsos adó mindenütt kifehéríti a gazdaságot, és tisztább, egyszerűbb, igazságosabb. Véleménye szerint ez a rendszer jó a gazdaságnak, miközben megéri az államnak, mert nőnek az adóbevételek, nő a legális foglalkoztatás, és csökken a munkanélküliség.
MTI - Fotó: Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...