Interaktív kiállítás a tatárjárásról Kaposváron
2008. április 10. csütörtök 13:32
Szalay Lilla, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága közművelődési osztályvezetője, a kiállítás szervezője az MTI-nek elmondta: a különleges tárlat folyamatában és összefüggéseiben, interaktívan - cselekvésre, kommunikációra serkentően - tárja fel Magyarország 1241-1242-es tragédiáját, amelyben a lakosság 15 százaléka elpusztult.
A látogatók emellett megismerhetik a korabeli életmódot, a hadviselést, az újjáépítés sikereit, amikor 1242 tavaszán a mongolok váratlanul visszavonultak, Béla király vezetésével pedig megkezdődött a "második országalapítás". A kiállítás foglalkozik Szent Margit legendájával és az utóbbi évek e témával kapcsolatos eredményeivel is.
A kiállítás 2007 óta az ország több múzeumában is látható volt. A kaposvári tárlat a többi fogadó helyszínhez képest többet ad a közönségnek: kiegészül a Magyar Nemzeti Múzeum makettjeivel, valamint a helyi lovagrendek - a Fekete Hollók és a Fekete Sereg -, valamint Kassai Lajos kaposmérői lovas íjász anyagával.
Szalay Lilla hozzátette: előzőleg Zalaegerszegen csaknem hatezren láttak a tárlatot, Kaposváron mintegy tízezer érdeklődőre számítanak. A kiállítás a Dél-Dunántúlon csak Kaposváron látható, az érdeklődők június 26-ig kereshetik fel a Rippl-Rónai Múzeumot.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...