Horn Gábor másképpen emlékszik a kirúgásra
2008. április 10. csütörtök 10:40
A kormányfőnek a hírportál által feltett egyik kérdésben megfogalmazódott, hogy a koalíciós szakítás háttere furcsa helyzetet eredményezett.
"Kóka János azt mondta, hogy váratlanul érte Horváth Ágnes menesztése, Gyurcsány Ferenc viszont azt mondta, hogy már korábban, a múlt szombati bejelentés előtt beszélt erről az SZDSZ elnökével" - idézte fel a történteket az Index.
Kóka János és mellette Horn Gábor a pártértekezlet előtti szerdán, késő délután, este azokban a székekben ültek, mint most önök - mondta el a lap újságíróinak Gyurcsány Ferenc.
"Nagyjából világos volt, hogy a pénztártörvény átalakítása az MSZP szerint elengedhetetlen, és ennek tartalmában jelentős vita van a két párt között. Miután a koalíciós egyeztetést erről befejeztük, bejöttünk ebbe a szobába négyen, Lendvai Ildikó volt a negyedik. Itt nem a mi szánkból, hanem a tárgyalópartnereink szájából hangzott el, hogy ebben a helyzetben az a legkevesebb, hogy Horváth Ágnesnek minden bizonnyal mennie kell.
Sőt, azt is mondták, hogy egy ilyen helyzetben az SZDSZ-nek valószínűleg bele kell mennie egy tárcacserébe is. Ez többedszer jött elő, és reális alternatívaként emlegették, hogy inkább a koalíción kívül kell lenniük. Azt gondolom, ez világos beszéd" - jelentette ki az Indexnek nyilatkozva Gyurcsány Ferenc.
Az ATV Reggeli Jam című műsorában - a hírműsor MTI-hez eljuttatott összefoglalója szerint - Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője másként emlékezett a kormányfővel folytatott informális beszélgetésre. Emlékei szerint ő vetette fel, hogy Horváth Ágnes lemond, ha az MSZP kihátrál az egészségbiztosítási törvény mögül.
"Azt mondtam, hogy ennek egyik lehetséges következménye a koalíció felbomlása" - mondta Horn Gábor a műsorban. Az ügyvivő közölte: azt is javasolta a miniszterelnöknek, hogy a koalíció kezdeményezzen népszavazást az egészségügyi törvényről. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc ezt nem tartotta jó ötletnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...