Hiller István: nem lesz tandíj
2008. április 14. hétfő 23:25

Hiller István és Pokorni Zoltán találkozójának eredeti témája az "Új tudás-műveltséget mindenkinek" program volt.
Március 9-én a tandíjról is döntött az ország. A kormány és ő maga is végrehajtja a népszavazáson hozott döntést - mondta a miniszter a rektori konferencia nyilvánosságra került elképzelései kapcsán.
A miniszter szerint semmilyen olyan koncepció és terv nincs a minisztériumban, amely a tandíjat visszahozná - mondta.
Közölte: a rektori konferencia a jövő héten tart ülést, s ezt követően ül össze a Felsőoktatási Kerekasztal.
Ha részletesen megismerkedik a rektorok koncepciójával, akkor lesz véleménye - mondta Hiller István, hozzátéve: olvassa a nyilvánosságra került híradásokat, amelyek a még el nem fogadott anyagról szólnak.
Hozzátette: az elképzelésnek azt a részét, amely az államilag támogatott és költségtérítéses hallgatók közötti átjárást bővíti, támogatja. A pontos arányt érdemes közösen meghatározni. Most a leggyengébben teljesítő, államilag finanszírozott hallgatók 15 százaléka kerül át költségtérítéses képzésbe, a legjobban teljesítő 15 százalékuk pedig a költségtérítésesből az államiba, de a miniszter szerint ez elmehet akár a 100 százalékig is.
Pokorni Zoltán - aki külön válaszolt az újságírók kérdésére - úgy fogalmazott: ami felmerült, nem más, mint a jelenleg költségtérítéses formában beszedett pénz szétterítése. Azon gondolkoznak "a tárca körül", hogy azok is fizessenek, akik most nem fizetnek - mondta a Fidesz alelnök.
Hozzátette, ma nem igazságos és nem jó a rendszer, mert ez a kormány "szétverte" a kétszintű érettségi azon elemét, amely az összehasonlítható minőség, országos sztenderdek, versenyvizsga alapján az emelt szintű érettségihez kötötte a belépést z államilag finanszírozott képzésre.
Pokorni Zoltán nem látta megvalósíthatónak, hogy egyetemként, karonként, szakonként állapítsák meg az átjárhatóságot. Az ELTE csillagászképzésében hárman vesznek részt, annak mennyi a 15 százaléka? - tette fel a kérdést, utalva a jelenlegi szabályozásra.
Ennek a felelősségét nem lehet az intézményekre hárítani, ezt jogszabályi szinten a kormánynak kell rendeznie - hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy azoknak a diákoknak, akik az államilag finanszírozott képzésből önköltséges képzésre kerülnek át, valószínűleg csak kis része lesz olyan helyzetben, hogy ki tudja fizetni a képzés költségeit a második évtől. Példaként említette az orvosi képzésben részt vevőket, ahol a képzés díja 1 millió 330 ezer forint félévente. Azon diákok számára, akik nem képesek majd kifizetni ezt az összeget, az egy-másfél év tanulmányuk elveszett - mondta.
Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke az MTI-nek a miniszter kijelentésére úgy reagált: tiszta vizet kell önteni a pohárba! A kormány arra adjon választ, akar-e bármilyen módon pénzt szedni a hallgatóktól.
Felidézte, hogy amikor legutóbb Arató Gergely, az oktatási tárca jelenlegi államtitkára azt mondta, nem lesz tandíj, mégis lett. Hozzátette: a tandíjat már sokféleképpen hívták, képzési hozzájárulásnak, fejlesztési hozzájárulásnak, nem ezt a fő kérdés, hanem hogy kérnek-e pénzt bármilyen címen a hallgatóktól.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Így ünnepelték Szent István...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...